Datum objave: 2. listopada 2024.

Református Keresztyén Kálvin Egyház / Reformirana kršćanska kalvinska crkva

A 2024/25-ös tanév elején a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház megkereste Pál Sándort, a Te is segíthetsz Alapítvány elnökét, hogy segítsen abban a kezdeményezésben, hogy a Horvátországban élő református és magyar gyermekeket egy szerény iskolakezdő ajándékcsomaggal lepjük meg. Az Alapítvány szívügye a gyermekek segítése más szükséges és fontos segélyezésen túl, és első szóra igent mondott, és nem csak a református, hanem a magyar tannyelvű osztályokba járó diákokat sikerült így módon meglepni. Pál Sándor elnök az évnyitó istentiszteleten Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar orvos szavaival köszöntött: “Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.” Én pedig lelkipásztor és hittan tanárként hozzá teszek egy bibliai igét, mert a fenti fontos cél mellé szükséges, hogy értelmet nyerjen földi életünk minden tevékenysége, és ez az Istentől nyert boldogságunk: “Közeledjetek Istenhez és ő közeledni fog hozzátok.” (Jakab 4,8) Szenn Vanda, református lelkipásztor.

Na početku školske godine 2024./25. Reformirana kršćanska kalvinska crkva u Hrvatskoj obratila se Sándoru Pálu, predsjedniku Zaklade “Te is segíthetsz” (I ti možeš pomoći), s molbom da podrži inicijativu kojom bi djecu pripadnike reformirane crkve u Hrvatskoj iznenadili skromnim poklon paketom za početak školske godine. Zaklada se već duže vrijeme bavi pomaganjem djeci i drugim ljudima kojima je potrebna pomoći, te su odmah pristali na prijedlog. Na taj su način uspjeli iznenaditi ne samo djecu reformiste, već i učenike koji pohađaju nastavu na mađarskom jeziku. Predsjednik Zaklade, Sándor Pál na službi otvaranja školske godine citirao je riječi mađarskog liječnika i nobelovca Alberta Szent-Györgyija: “Škola postoji kako bi čovjek naučio učiti, kako bi se probudila njegova žeđ za znanjem, kako bi upoznao radost dobro obavljenog posla, okusio uzbuđenje stvaranja i pronašao posao koji će voljeti.” Kao svećenica i vjeroučiteljica, dodajem biblijski stih, jer uz ovaj važan cilj potrebno je da svaki naš zemaljski trud dobije smisao, a to je naša sreća darovana od Boga: “Približite se Bogu, i on će se približiti vama.” (Jakov 4,8) Vanda Szenn, reformirana svećenica.

Pročitajte još

Méz napja / Medni dan

Méz napja / Medni dan

2024. december 9-én a méz napját tartottuk iskolánkban, ahol az első osztályos tanulóink egy csupor mézet és egy képskönyvet kaptak ajándékba. Dana 9. prosinca 2024. u našoj školi obilježili smo Medni dan, gdje su naši učenici prvog razreda na poklon dobili staklenku...

Skip to content